Stresszből betegség

0
Posztolta: eft.julia

2015 július 26 20:57

Címkék:
stressz betegség lélekmasszázs eft access bars

Egyetértünk?


Ha túl sok a stressz az életedben, bizony egyszer betelik az a bizonyos pohárés a szervezetünk elkezd jeleket küldeni.

Először csak gyengéden, épp, hogy rosszul érzed magad tőle. Ilyenkor sajnos sokan legyintenek egyet. Ez van, ezt kell szeretni, és csinálják tovább a dolgukat.

A szervezet pedig elkezd egyre intenzívebb jeleket küldeni. Amikor megjelennek a fizikai tünetek, betegségek, én azt már a szervezet jajkiáltásának szoktam nevezni.
Elmennek orvoshoz, diagnosztizálják a betegséget, és persze nem értik, hogy miért pont velük történik mindez. Pedig sajnos egyértelmű.

A testünk egy nagyon intelligens " szerzemény", ha megbecsüljük, jól érezzük magunkat, és minden rendben működik. Ha azonban nem figyelünk az intő jelekre megbetegszünk.


Mi lenne, ha ez nem így lenne? Ha tudatosabban élnénk. Odafigyelnénk magunkra. Szeretnénk a testünket, lelkünket és biztosítanánk az elegendő pihenést.

Hosszabb távon ez sokkal kifizetődőbb, mint ha halálra dolgozzuk magunkat. Mi lenne, ha megelőzésre költenénk jóval kevesebb pénzt, és nem gyógyszerekre, kórházi ápolásra. Mi lenne, ha nem kellene táppénzre menni, csak nyaralni?

Ne várjuk meg amíg megbetegszünk és pénz nem számít alapon azonnal gyógyulni akarunk. Mert természetesen akkor sincs magunkra időnk. Sosincs.

Elgondolkozott már bárki is, hogy a keleti világban miért élnek tovább az emberek? Tudományosan bizonyított pl. hogy a meditáció évekkel meghosszabbítja az életet.

Akkor?

Mi lenne, ha most azonnal eldöntenéd, hogy ettől a pillanattól fogva biztosítasz időt magadra? A lelki és testi egészségedre.
Millió egy lehetőség van erre.


A mozgással hatékonyan távozik a stresszhormon a szervezetből. Ki kell dolgozni. Futás, úszás, esetleg fittnesz teremben eltöltött óra.

Jóga, Pilates, Zumba stb.


Ha valamilyen oknál fogva nem szeretsz,(tudsz/akarsz) mozogni, akkor keress mondjuk egy maszázst.

Nagyon jó lazító pl. a LÉLEKMASSZÁZS.
De rengeteg hatékony alternatív technika létezik, amivel oldódhatsz.


Teljesség igénye nélkül:


- Kineziólógia

- EFT - Érzelmi Felszabadulás technikája

- Access Bars kezelés

stb.


Ezeknek a módszereknek nagy előnye, hogy nem csak a jelen problémádat oldják, hanem a múltbéli traumáidra is megoldást nyújtanak. Ezekkel véglegesen megszabadulsz tőlük.

Mindegy mit választasz, a lényeg, hogy jól érezd magad a bőrödben és ne legyen igaz:"Stresszből  betegség"

A kedvesség ajándéka

0
Posztolta: eft.julia

2015 július 21 17:35

Címkék:
kedvesség szeretet eft

Egyszer réges-régen állt valahol egy templom, amelynek közössége nagyon nehéz időket élt át. A hívők száma egyre csökkent, már csak öten maradtak: a lelkipásztor és négy másik tag, valamennyien elmúltak már 60 évesek.

A hegyekben, nem messze a templomtól élt egy visszavonult püspök. A lelkipásztor elhatározta, hogy megkérdezi a püspököt, tudna e valamit tanácsolni, ami megmenthetné a teplomot. A püspök és a lelkipásztor hosszasan beszélgetett, de amikor a tanácsadásra került a sor a püspök egyszerűen azt mondta: "Semmit sem tudok tanácsolni.Az egyetlen dolog, amit mondhatok, hogy közületek egyik a Messiás."

A lelkipásztor visszatért a templomba és elmondta,hogy mit hallott a püspöktől. A következő hónapokban az idős tagok folyton a püspök szavain tűnődtek. "Egyikünk lenne a Messiás?"- kérdezgették minduntalan.

Amint ezt latolgatták, valamennyien különleges tisztelettel és kedvességgel kezdték kezelni egymást, arra csekély lehetőségre gondolva, hogy hátha tényleg köztük van a Messiás. És arra a mindennél csekélyebb eshetőségre is gondolt valamennyi tag, hogy esetleg ő saját maga a Messiás. És erre gondolván saját magukat is különleges figyelemmel és törődéssel kezdték el kezelni.

Ahogy múlt az idő, a templom látogatói egyre többször vették észre a tisztelet és a kedves gyöngédség különleges légkörét, amely a kis temlom öreg tagjait körüllengte. Senki sem tudta miért, egyre több látogató tért vissza a templomba. Egyre többen hívták el a barátaikat, és azután azok is elhívták a varátaikat. Néhány éven belül a kis templom ismét ugyanúgy virágzott, mint régen - hála a püspök csodálatos ajándékának.

 

Ismeretlen szerző

A lélekmasszázsról

0
Posztolta: eft.julia

2015 július 8 14:52

Címkék:
lélekmasszázs stresszoldás relaxáció masszázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az évek folyamán, amióta csinálom annyi féle képpen megfogalmaztam már, hogy mi is az a Lélekmasszázs, mégis igazából csak az tudja megmondani, aki átélte.

Szerencsés helyzetben vagyok, mert mostanában én is részesültem ebben a finom lágy technikában. Néhányan, akik megkértek rá, hogy tanítsam meg nekik azt, amit én csinálok, megringattak és elmondhatom igazán csodás élményben volt részem.

Ilyeneket szoktak mondani a ringatás végén:

"Olyan, mintha a lelkemet simogatnád."

"Nem is gondoltam volna, hogy ennyire képes vagyok ellazulni."

"Olyan bolodgságot, nyugalmat érzek, amit régóta nem."

"Elmúlt a feszültség a testemből, a gondolataimból."

Sokáig sorolhatnám.


Nagy öröm adni, de még nagyon öröm kapni a ringatást.

Ebben a kezelésben TE vagy a fontos, a főszereplő. Rólad szól minden. Neked szól a zene. Tied a ringatás.

Ha vannak mélyen eltemetett fájdalmak a lelkedben szépen elkezdenek oldódni, de csak abban a tempóban, ahogy készen állsz rá.

Senki nem siettet. Nem kell beszélni arról, hogy mi az ami fáj. Csak, ha Te is akarod.

Nem kell megérteni, mi miért történik veled úgy, ahogy. Csak, ha Te is akarod.
Ami kell a lélekmasszázshoz:

- a Te ragyogó személyed, kényelmes ruhában.

- Egy masszázs ágy

- Egy lágy nyugtató relaxációs zene

- Idő, amit csak magadra szánsz- és valaki, aki megringat téged.


Mondjuk Én. 

Ha Te is így gondolod, akkor keress meg!

Várlak szeretettel SZOLNOKON!

Bejelentkezés: 30/269-5851

Te megengeded magadnak? ...

0
Posztolta: eft.julia

2015 június 12 17:41

Címkék:
egészség betegség választás kopogtatás eft

Te megengeded magadnak az egészséget? És a betegséget?


Mindig is mondtam, hogy végletekben gondolkozom, ami - ésszel tudom - nem a legjobb. Hiszen ki lehet jelenteni, hogy ez fehér, a másik meg fekete, de akkor mi van a többi árnyalattal?


Ha végletekben gondolkozom, akkor nem veszem észre magam körül az apró csodákat, a valódi világot.Nem veszem észre az igazi szépséget, pedig kiveri a szemem.


Miért kell megbetegítenem magam ahhoz, hogy hajlandó legyek magamra figyelni?Ugye milyen jó kérdés?


Talán mert nem engedem meg maganak másképp. Olyan programot futtatok az agyamban, ami erre ösztönöz, hogy így működjem.


Mi lenne, ha le tudnám állítani ezt a programot?


Egy barátnőmmel beszélgettem, amikor nekem szegezte a kérdést:

"Te megengeded magadnak, hogy egészséges légy? És a betegséget?"


Mi lenne, ha te döntenéd el, mikor hogy érzed magad, és nem az érzéseid alakítanák a közérzeted. Ha úgy döntessz egészséges vagy, akkor az is vagy. Ha beteg akarsz lenni, legyél. Mindkét esetben Te döntötted el.

Éld át mindkét helyzetet, majd döntsd el melyik a jó.

Te hogy döntessz?


Nos, elgondolkodtam. Hatalmas érzelmi káosz volt bennem, elkezdtem kopogtatni.
- Megengedem magamnak a betegséget

- Hajlandó vagyok az egészséget választani


Felváltva kopogtattam a pontokon ezekkel a mondatokkal és közben figyeltem befelé. Érdekes érzés volt, ahogy egyre csökkent mindkét mondat töltése, oldódott az ellenállás. A végén nem maradt más csak két érzelmi töltés nélküli mondat.


Érdekesen éreztem magam. Ismeretlen, megmagyarázhatatlan nyugalom járt át.


És mintha egy teljesen más szemmel tudtam volna magamra nézni. Akit hol szeretek, magasztalok, hol azzal büntetem, hogy megbetegítem.


Ez a nyugalom bennem van. Most is.

Itt volt eddig is, de ezek a játszmák, amiket eddig műveltem elfedték. Olyan jó, olyan új. És tudom az enyém.
Lehetne ez így minden nap, minden órában, minden percben. Meg választhatom mit is akarok. Akkor miért ne tegyem meg?


Most azt választom, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok.
És ez így van!

Akár én is lehetnék a másik oldalon

0
Posztolta: eft.julia

2015 április 13 19:14

Címkék:
eft pánikbetegség stresszoldás kineziológia

A kép csak illusztráció!

A múltkor arról írtam, milyen jó, hogy van egy olyan módszer a kezemben, amivel már sok embernek sikerült segítenem az elmúlt 8 évben. Bizony lehetne ez másképp is.


A mai napig szenvedhetnék a múlt traumái miatt.

Évekkel ezelőtt történt.

Lázasan vágytam egy gyerekre. Mindenemet oda adtam volna azért, hogy legyen. Minden e körül forgott az életemben. Sajnos emiatt elveszítettem a férjemet, ráment a kapcsolatunk a már- már beteges gyermek utáni sóvárgásra.

Azt hittem belehalok.


De kaptam egy esélyt az élettől, és megajándékozott egy csodálatos fiúgyermekkel. Sajnos mire oda értem, hogy örülni tudtam volna neki, kijött rajtam a pánikbetegség.

Összeroppantam.

Már nem tudtam örülni neki. Csak néztem és nem tudtam mit kezdeni vele. Láttam, hogy ott volt, de ennyi. Tettem a dolgom körülötte, ha beteg volt halálra izgultam magam, de nem tudtam azt adni neki, amit kellett volna.

Éveken át nem voltam más csak egy zombi. Tele gyógyszerrel, gondokkal,lelki fájdalmakkal. Nem volt megoldás a problémámra.

Vagy mégis?

Eszembe jutott 6 évi kínlódás után, hogy egy ismerősöm talán segíthet. Nos ő nem tudott, viszon a felesége annál többet. Heti rendszerességgel jártam talpmasszázsra, mellette szedtem egy gyógynövényes koncentrátumot. Egy év után megszabadultam a gyógyszerektől.

A családomban azonban olyan események jöttek, amit képtelen voltam - az én akkor már nagyon érzékeny lelkemmel - feldolgozni, és újra a gyógyszerek jelentették a megoldást. Végig kellett asszisztálnom Édesanyám daganatos betegségét az utolsó pillanatig. Másképp nem bírtam volna. Hiszen nem akartam éhen halni - enni ugyanis nem tudtam, de hánytam, ment a hasam folyamatosan - ott volt a fiam, és a szerető párom, akikért élnem kellett. A gyógyszerek voltak a mankóim.

Miután elveszítettem Édesanyám nem soká egy este a fiamnak epilepsziás rosszulléte volt. Kétségbe esetten rohantunk vele az ügyeletre. Azt mondtam ezt már nem bírom.

De bírtam!

Egy kedves Kineziológushoz kerültünk, aki mindkettőnket kezelt. Egyre jobban lettünk. Ő mondta nekem: Julcsi te már megjártad a poklot, te tudod milyen lent lenni, és onnan feljönni. Mi lenne, ha tanulnál, és segítenél az embereknek a gyógyulásban? Te nem könyvből tanultad, a saját bőrödön tapasztaltad meg, milyen ez a borzalom.

Amíg élek, hálás leszek neki! Hiszen ezzel indult az én pályám.

Elkezdtem tanulni munka mellett. Egyre jobban belemélyedtem az ezotériába, az enegriagyógyászatba. Eredetileg Kineziológus akartam lenni, de a "véletlen" elém sodorta az EFT-t. Azóta sok idő telt el, sokat gyógyult a lelkem. Elmondhatom teljesen más ember vagyok most, mint ezelőtt 8-9 évvel. Ha nem kezdek el tanulni, bizony most ülhetnék a másik széken is.

De a sors - vagy ki tudja mi, vagy ki - azt akarta, hogy én a segítő oldalon legyek.

Gondolatok egy - folyamatosan fejlődő - terapeuta tollából

0
Posztolta: eft.julia

2015 április 12 12:13

Címkék:
stresszoldás lélekápolás eft

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Már nem is emlékszem az első alkalomra, amikor kezdő terapeutaként próbálgattam a "szárnyaim".

Csak azt tudom, hogy hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam ebbe világra. A régi racionális életem után számomra is szokatlan és fura volt minden.

Volt egy módszer a kezemben, amivel "csodákat" műveltem. Én magam sem akartam elhinni sokáig, milyen hatással van az EFT az emberre.

Akartam hinni, de az Ego-m mindig piszkálgatott. Biztos úgy van? Á, ez csak véletlen.

De a sok véletlen után már tudtam, ez bizony működik. Nem is akárhogyan.

Ezután mindenkit meg akartam menteni, meg akartam mutatni, hogyan éljen jobban. Csodálkoztam azon, hogy mennyire elfordultak tőlem.

Volt olyan, hogy valakit megkopogtattam és amikor jobban lett - amit ő maga sem akart elhinni - utána nagy ívben elkerült, mert azt hitte boszorkány vagyok. Ez így utólag viszagondolva elég vicces, akkor közel sem volt az.

Nem értettem. Akkor még nem. Sok időnek kellett eltelnie.

Ez alatt folyamatosan tanultam, rengeteg ezotériával, a lélek dolgaival foglalkozó könyvet elolvastam. És lassan rádöbbentem arra, mit is csinálok valójában.

Egyrészt nem én teszem a csodát. Az a technika, amelyet használok. Beindít a testünkben egy olyan öngyógyító folyamatot, mely vissza állítja a test-lélek-szellemet a megfelelő egyensúly, azaz az egészség állapotába. Én csak használom, mondhatni egy láncszem vagyok a folyamatban.Másrészt tiszteletben kell tartani mindenki szabad akaratát. Senkin sem tudok segíteni, ha nem akarja.Neki kell meghoznia azt a döntést, hogy változtatni akar, mert ez így már nem jó.

Előfordult párszor, hogy hoztak hozzám rokont, barátot - akaratuk ellenére -bizony rajtuk nem tudtam segíteni. Eleinte ezen mélységesen el voltam keseredve, de amikor rádöbbentem, hogy ez nem rólam szól, hanem róluk, akkor már tudtam a helyén kezelni ezeket az eseteket.

Folyamatos tanulás az életem.

Nincs két egyforma eset, két egyforma kezelés. Minden egyes kezelést hatalmas kiváncsisággal és szerettel várok. Figyelem az apró - néha jelentéktelennek tűnő - jeleket, amelyek előrébb visznek. És egy- egy oldás végén én magam is meglepődöm milyen sokat haladtunk.

Az első időkben kellett 2 óra ahhoz, hogy valakinél feloldjam a problémáját és megnyugtassam a kezelés végén, hogy nyugalomban és békességben érezze magát.

Ma már sokszor 1 óra is elég, vagy még kevesebb, és ami a számomra legmegdöbbentőbb, hogy sokkal többet kioldunk, mint azt korábban 2 óra alatt. És ami az egészbe a legcsodálatosabb.

Gyakran olyan eufórikus állapotba kerülünk mindketten - nem csak akit kezelek, hanem én magam is - amit szavakkal nem lehet leírni.

Elindulunk valahonnan, látszik a vendégemen minden fájdalma. Az arcán, a testtartásán, ahogy a levegőt veszi.

A kezelés végére pedig ...

Az esetek 90% ban: Kisimul az arca, egyenesen tartja magát, nyugodtan lélegzik és mosolyog!

A maradék 10 % is lényegesen jobban érzi magát, de nagyban függ a változás az adott embertől a témától, amivel dolgozunk. Előfordul, ha nehéz fájdalmas emléken dolgozunk az oldást gyakran kíséri sírás. De mindenképp pozitív érzésekkel engedem el!

Ilyeneket szoktak nekem az oldás végén mondani:

- nagy kő gördült le rólam

- megszünt a nyomás a mellkasomban

- olyan, mintha nem is velem történ volna ez az egész

- nem értem miért volt ez ekkora probléma ...


Végtelenül hálás vagyok azoknak az embereknek akik edigi pályafutásom alatt megtiszteltek a bizalmukkal, megosztották velem legféltettebb, legfájdalmasabb titkait. Hálás vagyok azért, mert adtak egy esélyt maguknak, hogy megtapasztalják a változást, amit az EFT -vel lehet elérni.

Folyamatosan arra törekszem, hogy fejlődjek, tanuljak, olyan új ismereteket sajátítsak el, mellyel könnyebbé tehetem magam és mások életét.

Úgy érzem én erre születtem!

Tégy Önmagadért!

0
Posztolta: eft.julia

2015 április 9 10:03

Címkék:
eft stressz félelem

Szokásunk, hogy bent vagyunk a csigaházunkban, és ahelyett, hogy kibújnánk belőle, inkább még jobban visszahúzódunk.


Félünk az újtól, a változástól, a váratlan eseményektől, az ismeretlentől.


Miért kell ennek így lennie??
Egész életedben úgy akarsz élni, hogy valamitől mindig rettegsz?


Ha a válaszod Igen, akkor ne olvasd tovább!


- 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 - 0 -


Ha a válaszod NEM, akkor keress meg!


Van egy olyan módszerem, amivel ezek a félelmek véglegesen megszüntethetők!


Érdekel?


KERESS MEG!
30/269-5851 vagy 70/645-9513

Kezeld a stresszt!

0
Posztolta: eft.julia

2015 április 3 18:59

Címkék:
ef stresszoldás pánik depresszió krónikus betegség

A stressz ott van a mindennapjainkban.

 

 

Amikor dolgozunk,és a főnökünk számonkér rajtunk valamit, tanulunk, felvételizünk, esetleg sportverseny előtt vagyunk, ha a gyerekekünkkel (szüleinkkel) veszekszünk, vagy valaki nem adja meg a jogos elsőbbségünket a forgalomban.

 

 


A stressz természetes életjelenség.

 

 

 

 

 

 

Agyunk, akár egy szuper számítógép elraktároz minden információt és ha valamikor életünk során hasonló helyzetbe kerülünk rögtön emlékszik, hogy voltunk már hasonló veszélyhelyzetben, rögtön riadóztatja a szervezetünket.


Beindul a stresszhormonok termelése, izmaink megfeszülnek, szívverésünk felgyorsul, emésztésünk leáll, egyedül a veszélyre koncentrálunk és felkészülünk a reagálásra. Ha úgy érezzük képesek vagyunk legyőzni ezt a fenyegetést, megjelenik bennünk egy érzés, a düh.

Eretedi, természetes környezetünkben - ahogy az állatvilágban is megfigyelhető - ilyenkor támadunk.

Azonban ha nem vagyunk képesek megbírkózni vele, megjelenik egy másik érzés, a félelem. Ilyenkor menekülünk.

Bárhogy döntünk, a mozgás során a stresszohormonok lebomlanak, tehát a természetben nem áll fenn tartós stresszhelyzet.


Sokat lehet olvasni a stressz káros hatásairól.

 

Az emberi kapcsolatainkban a mindennapokban nem tudjuk alkalmazni természetes reakcióinkat.

Bármennyire is dühösek vagyunk a főnökünkre, nem verhetjük meg, illetve akármennyire is félünk tőle, nem menekülhetünk el.

 

 

 

Ezért nagyon sokszor kerülünk olyan élethelyzetbe, ahol a stresszhormonok nem bomlanak le természetes úton.

 

 


 

A tartós stressz viszont súlyos betegséget okoz.

Már egyre többen elismerik, hogy minden krónikus betegség stresszeredetű: a krónikus fájdalmak, az álllandó szorongások, pánikbetegségek, fóbiák, gyomor - és bélbetegségek, szív-és keringési betegségek, a depresszió, a rák stb.


De akkor mit tegyünk??


Nagyon sok nagyszerű módszer létezik.

Pl. a meditáció. de ez csak akkor hatásos, ha mindennap alkalmazzuk.

Sok féle masszázs nyújthat megnyugvást.

DE

Amikor épp stresszhelyzetben vagy, tudsz-e meditálni? Vagy elrohanni gyorsan egy masszázsra?

Tudod-e, hogy van egy olyan módszer, ami abban a pillanatban, amikor "bajban" vagy, képes segíteni neked?

Bárhol tudod használni, nem kell hozzá semmi, csak Te.


Az EFT - Érzelmi Felszabadulás Technikája egy ilyen módszer.

Eredetileg a stressz kezelésére használták. Gyorsan megtanulható, könnyen használható és hatása néhány perc múlva érezhető. Van olyan változata is, amely észrevétlenül alkalmazható bármely helyzetben.

És, ami nagyszerű: Ugyanazzal az egy módszerrel valamennyi stresszeredetű betegség gyógyítható!

A test és az elme gyógyításának új útjai

0
Posztolta: eft.julia

2015 január 13 17:48

Címkék:
eft energiapszichológia meridiánok stressz

 

Előfordult már, hogy attól szenvedtél, hogy valakit meggyőzz (vagy akár saját magadat is meggyőzd) arról, hogy a kopogtatás működik?  A tudomány újabban bizonyítani kezdte, amit már eddig is tudtunk, hogy a kopogtatás működik. Az alábbi cikk, arról szól, hogy melyek ezek az új tudományos bizonyítékok.

Nick Ortner

Áttörés az energia pszichológiában: A test és az elme gyógyításának új útjai

 

Jóga, meditáció, masszázs, akupunktúra, gyógynövények.  Ez csak néhány a keleti gyógyítás jótékony eszközei közül, amelyeket évtizedek óta tanulmányozunk azért, hogy kevesebb gyógyszerre és orvosi beavatkozásra legyen szükségünk. Ezek egyik ígéretes eredménye az EFT (Érzelmi Felszabadulás Technikája).

Az EFT- ben az a különleges, hogy kombinálja a keleti tudást testünk meridián pontjairól a hagyományos nyugati pszichoterápiával. A gyakorlatok során a meridián pontokat kopogtatjuk ujjbeggyel, miközben az érzelmek széles skálájáról, és traumatikus emlékekről beszélünk.

„Az akupunktúrás pontok kopogtatása közvetlenül jeleket küld a középagy stressz központjaiba, amely nem érinti az agy frontális lebenyeit (azt a gondolkodó részt, amely a beszélgetős terápiákban aktív)” magyarázza Dr. Church, Ph.D., aki 2002 óta kutatja, és alkalmazza az EFT- t. Mivel az EFT egyidejűleg érzelmi és fizikai szinteken is megcélozza a stresszt, hozzáteszi: „Az EFT a legjobbat adja mindkét világból, ami az elmének, és testnek egyaránt megfelel.  Olyan, mintha valaki masszázst kapna pszichoterápia közben.”

Emellett az EFT arra is képes, hogy belépjen az amygdalába. Ez az agynak az a mandula alakú része, amely elindítja a testben a félelemre adott negatív reakciókat, azt a folyamatot, amelyet gyakran „üss – vagy - fuss” reakciónak hívunk.

Church hozzáteszi: „Azzal, hogy az EFT csökkenti a stresszt, sok probléma megoldásában segít.  Hiszen van stressz tényező a sport teljesítmények során, az üzleti, és pénzügyekben, és a legtöbb betegségben is. Ha életed egy területén csökkented a stresszt, akkor nagy valószínűséggel a többi területre is előnyös hatással lesz.”

Church becslései szerint eddig mintegy 10 millió ember használta a világon az EFT-t.

És ami igazán izgalmas, hogy milyen hihetetlenül gyorsan képes olyan problémák megszüntetésére, mint a depresszió, a szorongás, az alvászavarok, súlyos PTSD, fizikai fájdalmak, és különböző betegségek.

 

Ezen a ponton talán azt gondolod, amit az intelligens, és józan emberek szoktak:

Mégis hogyan lehetséges ez? Hogyan tud súlyos betegségeket meggyógyítani az, ha néhány meridián ponton kopogtatunk?  Szerencsére nagyon komoly tudományos kutatások, és eredmények állnak a háttérben.

Dr. David Feinstein és Dr. Church közös munkájukban bizonyították, hogy a specifikus meridián pontokon kopogtatásának pozitív hatása van a kortizol szintre. A kortizol, más néven „stressz hormon” nélkülözhetetlen a szervezetünk „üss – vagy - fuss” reakciója számára. Eredetileg azért jött létre, hogy túl tudjunk élni a természetben, és az őseink reagálni tudjanak a hirtelen veszélyekre, mint pl. egy tigris támadására. Kis adagokban a kortizol elengedhetetlen, ugyanakkor, ha túl gyakran szabadul fel, ahogy azt a modern élet „krónikus” stresszhelyzetei megkívánják, akkor súlyos, gyakran ijesztő hatással lehet a fizikai, mentális, és érzelmi egészségünkre is. Valójában, ha ebben a „biológiai túlélő üzemmódban” élünk, sokkal hajlamosabbak leszünk a rákra, a szívinfarktusra, és más betegségekre is.

Dr. Church tanulmányában 83 résztvevőt osztottak 3 csoportba. Az egyik csoport egy egyórás EFT foglalkozáson vett részt, a második csoport egy órás beszélgetős terápián, a harmadik, kontroll csoport pedig nem kapott semmilyen kezelést. Az EFT foglalkozáson részt vett csoport kortizol szintje 24 %-kal csökkent, míg a másik két csoport nem mutatott változást. Az EFT csoportnak alacsonyabbak voltak a pszichológiai tünetei is, mint pl. a szorongás, vagy a depresszió szintje, amelyet standard pszichológiai tesztekkel mértek.

A kutatók azzal magyarázzák, hogy az EFT ennyire hatékony, mert képes az idegrendszer kiegyensúlyozására, a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer működésének kiegyenlítésére. A paraszimpatikus idegrendszer felel a sejtregenerációért, és relaxációért, amellyel többek között lassítja a szívritmust, elősegíti az emésztést. A szimpatikus idegrendszer ugyanakkor az erőteljes fizikai aktivitásért felel, felgyorsítja a szívritmust, összehúzza a pupillákat, és így tovább.

Ahogy Church is megjegyzi a tanulmányában, e két terület közötti egyensúly hiánya a betegségek hosszú listájával jár együtt. Ilyenek például a magas vérnyomás, szív problémák (leggyakrabban a túlműködő szimpatikus idegrendszerrel jár együtt), depresszió, fáradtság, és a meggyengült immunreakciók (a paraszimpatikus idegrendszer túlműködésének eredményeként).

Church azt is összegzi a tanulmányában, hogy az EFT, amit ő „akupunktúrás kezelésnek” hív, semleges érzelmi állapotot idéz elő, „amely biológiailag az egészség, és a jóllét arany szabálya”.  Ez a jóllétnek az az állapota, amit emberek milliói próbálnak elérni meditációval, imával, jógával, és más gyakorlatokkal.

A klinikai szakpszichológus, Dr. Feinstein, aki a saját praxisában is alkalmazza az EFT-t hozzáteszi, hogy „az EFT szokatlanul precíz, gyors, és közvetlen neurológiai változást tud előidézni, amelyek egy sor pszichológiai problémát támogattak korábban. Az EFT- t alkalmazó terapeuták száma gyorsan növekedett az elmúlt évtizedben, és a mai kutatások azt bizonyítják, hogy az ösztönük nem csalt. Meglepő módon, nagyon sok betegség esetében dokumentáltak gyors eredményeket.”

A dokumentációk, és kutatások eredményei több millió ember életét változtathatják meg hihetetlenül erőteljes módon.

Egy sikertörténet kezdete 3. rész

0
Posztolta: eft.julia

2015 január 1 21:11

Címkék:
siker oldás eft stresszoldás

A kép illusztráció


Ígértem, hogy írom tovább mi az amit sikerült az EFT használatával elérnünk.


Az a lány aki nemrég még félt az érintéstől, kérte csináljak neki egy Lélekmasszázst.

Először kicsit meglepődtem, én magam sem hittem, hogy készen áll már rá.

Örömmel tapasztaltam, hogy már a masszázs kezdetén sikerült ellazulnia és teljesen átadnia magát a gyengéd ringatásnak.

Boldog és nyugodt volt a masszázs alatt és után.

Kértem mondja el milyen változásokat vett észre az életében.

A következőket írta le nekem:

- javult a kapcsolata a családtagjaival. Már nem érez erős késztetést arra, hogy minél hamarabb elvonuljon a szobájába. Örömmel, aktívan részt vesz a házi munkában Anyukája nem kis örömére. Ha nagyobb társaság van, akkor sem futamodik meg, hanem képes jól érezni magát köztük.

- régen nagyon csendes volt, nem nagyon beszélgetett. Mostanában egyre többet beszélget Anyukájával, testvérével, Mamájával, sőt idegen emberekkel is könnyebben köt ismeretséget.

- bátrabban mer nyitni az emberek felé, nem zárkózik el, nem fél tőlük

- régen az egyetlen elfoglaltsága a zene volt. Most már nem csak a zene az egyetlen az életében, hanem pl. elkezdett olvasni (azelőtt nem szeretett). Érdeklik az egészséges életmóddal kapcsolatos írások.


Napi szinten kopogtat a problémáival. ha elakad bátran kéri, kérheti a segítségemet.

Van még sok minden amit fel kell oldani.

Elindult az önfejlesztés útján. Már egyedül is tudja kezelni. Ha elakad, még mindig van lehetősége az oldásra.A nagyon fontos az, hogy a saját életét éli, egy minőségibb életet.

Powered by Blogger.hu